Johannes Bobrowski Rügensche Küste

Rügensche Küste	Rügeni tengerpart
Blau	Minden levegő
aller Lüfte, Bläue,	kékje, kékség,
ertönend	felcsendülő
Licht!	fény!
Aber das Eisgebäu,	De a jégépület,
das umsunkne vom Grün	amely köré a zöld borult
-Wäldergewölk-	- Erdei felhőzet -
war und der Vorwelt wehender	volt és az ősvilág lebegő
Sagenlaut, das Klirren	mondahangja, a széttört dal
zerbrochenen Liedes;	csörömpölése;
es fuhren	kihajózták,
aus, die’s gesungen.	akik megénekelték.
Schwärme gehen im Meer,	A tengerben rajok vonulnak,
schweigende Züge	hallgató vonatok
aus fallendem Glanz, in der Tiefe	hulló ragyogásból, a sötétben,
ihrer Straße, im Dunkel	lent a város,
drunten die Stadt	az utcájuk mélyében
die schweren,	a nehéz,
ängstenden Türme.	félemlítő tornyok.
Mancher hört von Glocken	A távolban némelyik szélként hallja
ferne wie Wind den alten	a harangoktól származó régi hangot
Klang und wankt	és támolyog kunyhók közt.
um die Hütten. Sie fragen ihn nicht.	Meg nem kérdezik.

Johannes Bobrowski	Bobrowski Johannes
Osten	Kelet
Alle meine Träume	Az összes álmom
gehn über Ebenen, ziehn	síkságokon megy át,
unbetretenen Wäldern	szélvilágosan vonul
windhell entgegen, kalten	járatlan erdők, hideg,
einsamen Strömen, darüber	magányos áramok felé,
fernher Rufe schallen	fölöttük messziről zengnek
bärtiger Schiffer	szakállas hajósok kiáltásai.
Dort sind alle Gesänge	Ott minden ének
ohne End, im geringsten	végtelen, a legcsekélyebb
Ding steht Gefahr, vieldeutig,	dologban sok jelentésben a veszély,
nicht zu halten mit dem und	nem lehet feltartóztatni ezzel vagy azzal a névvel:
jenem Namen: Gefilde,	mezők, láp, a szakadék
Moor, eine Schlucht; wie Verhängnis	úgy, vág lefelé, mint a végzet,
schlägt sie hinab, bleibt, gemieden,	marad, elkerülendő,
dort um die niederen Hügel	ott az alacsony dombok köré
fliehn die Pfade davon.	elmenekülnek az ösvények.
Worte gelten nicht.	A szavak nem számítanak,
Aber ein Streicheln, Grüße,	de a simogatás, az üdvözlés,
Blitz unterm dunkelnden Lid	a sötétedő szemhéj alatt villanás
und in der Brust jenes Ziehn;	és a mellben az a vágy,
noch als Umarmungen stärker.	még erősebb, mint az ölelések.
Händler kommen von weit. Die	Távolról jönnek a kereskedők. Idegenek, akik köztünk
unter uns wohnen, sind Fremde.	élnek.
Unsicher gehn sie, fragend,	Bizonytalanul járnak, céltalan utakon, kérdőn,
ziellosen Straßen nach, hängen	mindig is
Fähren und Brücken immer	akaszkodnak kompok és
an, als wär dort Gewisses.	hidakra, mintha ott lenne
Wir aber kennen uns leicht.	valami biztos.
Unsre Gespräche steigen	De mi könnyen ismerjük egymást.
alle aus gleichem Grunde.	Beszélgetéseink mind ugyanabból az okból szállnak.
Und im Erwarten ewig	És mindvégig a szívünk
wohnt uns das Herz.	a várakozásban lakik.

Nemes Nagy Ágnes

Félelem
Angst



Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá mozdulat.

Ich liebe dich, es gibt kein Wort dafür, keine Gesten.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
ich liebe dich krampfhaft, vom Schrecken
Elsorolom hányféle iszonyat
ich zähle auf die vielen Grauen
vár rám és rád, már arcunkba merednek.
die nur warten, ins Gesicht uns schauen.

Csak sorolom, csak számolom naponta,
reihe sie auf, zähle sie Tag ein Tag aus,
hörögtető álomból riadok,
schrecke auf aus röchelndem Traum,
készülődöm még iszonyúbb koromra,

auf grauenvollere Zeiten mich vorbereite
simogatom sovány, meleg karod –
deinen schlanken, warmen Arm zart streichle –
Kint söröztünk az aquincumi kertben,
Draußen im Aquincum-Garten tranken wir Bier,
réteges emlék, gyönge, őszi ég,

an zarten Herbsthimmel geschichtete Erinnerung in mir,
elmotyogtam egy gyerekkori versem:
dort stammelte ich dir ein Kindheitsgedicht:
„Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,
„Das Laub wurde gelb, doch es fiel noch nicht“,
sárgul a lomb és minden perc utolsó,

jede Minute die letzte und gelb wird das Laub
illir táncosnő köldökét riszálja,

eine illyrische Tänzerin wiegt ihren Bauch
a gyom között latin szabásu korsó,

zwischen dem Unkraut ein römischer Krug
biciklit hirdet kétméternyi tábla,
eine Tafel von zwei Metern annonciert ein Buch
langyos az ég, a füst is tündököl,
der Himmel lau, und es leuchtet der Rauch,
a vonaton szöllő-szagú kosár,

der Geruch von Trauben in dem Korb im Zug
a sűrű illat hajunkra ömöl,
der schwere Duft strömt uns in die Haare
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –
überreif der Sommer, reif bis zum Platzen
Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
Mein Schatz, ich liebe dich schon seit sieben Jahren
fordíts egyet a Göncöl-szekeren,
lenke nun um den Großen Wagen
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –
sag der Welt, sag ihr, dass es unmöglich sei
s maradj velem.
 und dann du für immer bei mir bleib.

Csoóri Sándor Utolsó csillagig

Utolsó csillagig	Bis zum letzten Stern
Hogyan szeresselek,	Wie soll ich dich lieben,
ha félsz tőlem, s ha nem vagy szabad	wenn du vor mir Angst hast und nicht frei bist
ha elbújsz égő falevél mögé	wenn du dich hinter ein brennendes Laubblatt versteckst
s füstbe,	und in den Rauch,
húsodba falazod magad:	dich in dein Fleisch einmauerst:
homályos hazugságba,	in dunkle Lügen,
jégpincébe,	hinter die Wände eines Eiskellers,
mikor egyetlen szó elég,	wenn gar ein einziges Wort ausreicht,
hogy átrepüljük szakadékainkat,	um unsere Abgründe zu überfliegen
a föld minden övezetét?	und alle Zonen der Erde?
Akit nem véd a szerelem,	Wen die Liebe nicht schützt,
hiába védi az magát;	der schützt sich umsonst;
dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,	um seine Hüfte kann der brennende Wald zum Keuschheitsgürtel werden,
koszorú – lánc	eine Kette von Kränzen
elfogy a levegője,	seine Luft geht zu Ende,
nyomora,	seine Not
csöndje	seine Stille
s nézi csak: hogy kopik	und sieht nur zu: wie verschleißt
fölüle el az ég	über ihm der Himmel
utolsó csillagig.	bis zum letzten Stern.

Bertolt Brecht Wer Im Guten Glück

Bertolt Brecht	Brecht Bertolt
WER IM GUTEN GLÜCK	Aki a jó szerencsében
Wer im guten Glück des Unglücks gedenkt	Aki bajra gondol a jó szerencsében
Dem wird das Glück zu Unrecht geschenkt	Annak hiába ajándékozzák a szerencsét
Wer da spart ein Stück für die sauren Wochen	Aki félretesz a darabot szomorú hetekre
Der wird auf dem Ätna nur Suppen kochen.	Az Etna hegyen is csak főzheti a leveseket
Das Glück ist dunkel und es läuft schnell!	A szerencse sötét és gyorsan szalad!
Das Unglück aber ist lang und hell.	A baj viszont hosszú és világosban hat.
Die ihr Licht haben wolltet und müßtet ihr’s stehlen	Akinek a fény kell, és ha lopni is kéne
Daß ihr seht, was ihr liebet, wie wird es euch quälen!	Hogy lássátok, amit szerettek, mennyire lesz kellemetlen!
Dass die Sterne zu weit sind, das schuf euch nicht Qual	Hogy a csillagok messzire vannak, nem fajt nektek
Und daß ihr zu schwach seid, das traf euch einmal.	És hogy gyengék voltatok, az valamikor büntetett.
Das macht euch nicht, dass sie versinken, erbleichen	Az nem tűnik nektek, hogy hullnak, kifakulnak.
Sondern dass sie sich wie die Eier gleichen.	Hanem az, hogy hasonlóak, mint a tojások.
Wenn einer vor Drang nicht zu Atem kam	Ha valaki alig kapott levegőt a nyüzsgéstől
Wenn ihn das Geschick roh beim Schopfe nahm	Ha a sors keményen bánt vele és később
Ohne viel Sperenzchen und ohne viel Federlesen	Vele nem gatyázott, se teketóriázott
Das sind seine besten Jahre gewesen!	A legjobb évek voltak azok!
Wenn alles verbraucht ist und vieles verkauft	Ha minden felhasználódott és sokat eladtak
Nur nicht mehr ums Übrige abgerauft!	És csak egy kis maradékot meghagytak!
Ach, geh doch gemütlich und lässig hinab, was willst du	Hát, menj le kényelmesen és léhán, mit is szeretnél még
verlangen	Minthogy azt mondanák, biztosan szívesen ment el!
Als daß sie nachsahen, sagen: er ist wohl gerne gegangen!

Garai Gábor Mint kisgyermek

Garai Gábor - Mint kisgyermek Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet úgy iszom tápláló szerelmedet és szétterjedsz bennem, Te hófehér: Te leszel már ereimben a vér s Te az eszmélet, Te a kábulat Te a világot rendező tudat míg lassan végleg átalakulok és élni már csak általad tudok: járni csak úgy, ha Te is lépsz velem szólni, ha Te szólítasz nevemen látni, ha két szemed el nem bocsát s kibírni ezt az örvénylő csodát csak úgy, ha sodrását Te csitítod Te bizonyos cél, Te tömény titok.

Garai Gábor – Wie ein kleines Kind Wie ein kleines Kind ein Glas Milch, so trinke ich deine nährende Liebe und du breitest dich in mir aus, Du schneeweiße: Du wirst schon in meinen Adern zu Blut und Du die Besinnung, Du der Rausch Du meine Welt ordnendes Bewusstsein bis ich mich langsam ganz verwandle und nur noch leben kann durch dich: gehen nur dann, wenn auch du mit mir schreitest sprechen, wenn du mich beim Namen nennst sehen, wenn mich deiner beiden Augen beschwören und nur dann dieses strudelnde Wunder aushalten, wenn Du seine Strömung besänftigst Du gewisses Ziel, Du tiefes Geheimnis.

Rab Zsuzsa Kívüled élek

Rab Zsuzsa: Kívüled élek Órák, napok jéghártyás ablaküvegét lehelgetem, hogy megláthassalak. Gyönyörű arcod tanulom utcán, sínek között, örök életveszélyben, nem tudom hova tartó villamosokon. Kívüled élek, olyan bátran, hogy abban már megláthatnád a vacogást, ha egyszer közelről szemügyre vennéd. De nem is ismersz. Én vagyok az, aki meg tudom szelidíteni szemöldököd egymást-maró kígyóit, aki nem félek, hogy összezúzódom fekete köveiden, aki talán még megbirkózom egyszer iszonyú angyalaiddal, aki be merek lépni hozzád a magad-fonta kettős rács mögé és enni adok neked naponta és megitatlak. Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű. Érted-e még az egyszerű beszédet? Bogozd ki göbös sorsodat. Segítek. Aztán visszaadom. Kívüled élek, ilyen siralmas-bátran. Te itt keringsz, még oldozatlanul, csontjaim fehér izzószálai tízezer voltos áramában.

Rab Zsuzsa: Ich lebe außer dir Ich beatme das eisbehäutete Fensterglas von Stunden, Tagen, um dich sehen zu können. Ich studiere dein bezauberndes Gesicht auf der Straße, zwischen den Schienen, in ständiger Lebensgefahr, ich weiß nicht, in wohin fahrenden Straßenbahnen. Ich lebe außer dir, so mutig, dass du darin schon das Zittern sehen könntest, wenn du mich einmal aus der Nähe betrachten würdest. Aber du kennst mich nicht einmal. Ich bin der, der die sich beißenden Schlangen deiner Augenlider zähmen kann, der nicht fürchtet, dass er zerbricht auf deinen schwarzen Steinen, der vielleicht einmal auch Herr wird über deine furchtbaren Engel, der sich traut, zu dir vorzudringen, Durch das von dir hergestellte doppelte Gitter und ich gebe dir täglich zu essen und ich bringe dir zu trinken. Du weißt nichts davon, du geneigter Kopf. Verstehst du noch das einfache Wort? Fitze dein knotiges Schicksal aus. Ich helfe dir. Dann gebe ich es an dich zurück. Ich lebe außer dir, so weinerlich-mutig. Du kreist hier, noch unerlöst, im Zehntausendvoltstrom der Weißglutstreifen meiner Knochen.